ÁSZF

Általános szerződési feltételek

1. Általános információk

Az alábbiakban a Brand Mágus (”Szolgáltató”, “Somogyi Ivett”, „Én”, „Tervező”, „Designer”) általános szerződési feltételeiről, tervezési irányelveiről és tevékenységi köreiről olvashatsz, melyek minden megrendelésre, megbízásra érvényesek.

Ha Te, mint Megbízó (”Ügyfél, „Te”, „Megrendelő”) nem értesz egyet a szerződési feltételekkel vagy a tervezési irányelveimmel, akkor sajnos nem tudunk együtt dolgozni, vagy nem lesz megfelelő minőségű a közös munkánk eredménye, ezért kérlek figyelmesen olvasd át. Úgy vélem, hogy tisztességes, méltányos és ésszerű feltételeket szabtam, de természetesen ha valamelyik részével nem értesz egyet, azt kérlek a projekt kezdete előtt jelezd.

Felhívom a figyelmedet, hogy a feltételek egyes részei projektfüggőek, azaz esetenként módosulhatnak, ilyen esetben természetesen ezt azonnal jelzem feléd.

Jelen honlapon található minden tartalom (szöveg, kép, grafika, letölthető állomány, grafikai tervezés, elrendezés stb.) szerzői jogi védelmet élvez. Jelen honlapon található bármely tartalom csak az Interneten keresztül használható fel, a vonatkozó és alkalmazandó rendelkezések betartásával, és a forrás megjelölésével. Jelen honlapon található bármely tartalom harmadik személy vagy felhasználó részére semmilyen formában nem használható, nem sokszorosítható, nem terjeszthető, nem adható át, nem használható fel újra, nem módosítható, vagy egyéb módon nem tehető hozzáférhetővé a vonatkozó jogi korlátokon túl, kivéve a szerzői jogi szabályokban biztosított kivételek illetve az én előzetes írásos jóváhagyásom nélkül.

2. Jogi státuszom

  • A szolgáltató neve: Somogyi Ivett E.V. 
  • A szolgáltató székhelye: Nem nyílvános
  • A szolgáltató elérhetősége, az igénybe vevőkkel való kapcsolattartásra szolgáló, rendszeresen használt elektronikus levelezési címe: info@brandmagus.hu
  • Adószáma: 68796374-1-39
  • Telefonszáma: +36 30 8516 432
  • A szerződés nyelve: magyar
  • Tárhely szolgáltató: ININET Internet Kft. (ininet.hu)

3. Alapvető rendelkezések

  • A jelen Szabályzatban nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen Szabályzat értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. (Elker. tv.) törvény, valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezéseire. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók.
  • A jelen Szabályzat 2017. november 9. napjától hatályos és visszavonásig hatályban marad. A Szolgáltató jogosult egyoldalúan módosítani a Szabályzatot. A módosításokat a Szolgáltató azok hatályba lépése előtt 11 (tizenegy) nappal a weboldalakon közzéteszi. FelhasználókMegrendelők a weboldalak használatával elfogadják, hogy rájuk nézve a weboldalak használatával kapcsolatos valamennyi szabályozás automatikusan érvényes.
  • Felhasználó / Megrendelő, amennyiben belép a Szolgáltató által üzemeltetett weboldalra/honlapra, vagy annak tartalmát bármilyen módon olvassa – akkor is, ha nem regisztrált felhasználója a weboldalnak/honlapnak, a Szabályzatban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el. Amennyiben a FelhasználóMegrendelő nem fogadja el a feltételeket, nem jogosult a weboldal tartalmának megtekintésére.
  • Szolgáltató fenntart magának minden jogot a weboldal/honlap, annak bármely részlete és az azon megjelenő tartalmak, valamint a weboldal terjesztésének tekintetében. Tilos a weboldalon/honlapon megjelenő tartalmak vagy azok bármely részletének letöltése, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése a Szolgáltató írásos hozzájárulása nélkül.

3.1. Általános információk

Felhasználó a weboldalon történő vásárlásával/regisztrációjával kijelenti, hogy jelen ÁSZF, és a weboldalon közzétett Adatkezelési tájékoztató feltételeit megismerte és elfogadja, az adatkezelésekhez hozzájárul. Felhasználó a vásárlás/regisztráció során köteles a saját, valós adatait megadni. A vásárlás/regisztráció során megadott valótlan, vagy más személyhez köthető adatok esetén a létrejövő elektronikus szerződés semmis. Szolgáltató kizárja felelősségét, amennyiben Felhasználó más nevében, más személy adataival veszi igénybe szolgáltatásait. A Szolgáltatót a Felhasználó által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli. A Szolgáltatót nem terheli felelősség az abból adódó károkért, ha Felhasználó a jelszavát elfelejti, vagy az illetéktelenek számára bármely nem a Szolgáltatónak felróható okból hozzáférhetővé válik.

3.2. Kommunikáció és kapcsolattartás

2017. július elsejétől telefonon és, vagy Skype-on szabadúszóként hétfőtől-péntekig 10.00–18.00 között vagyok elérhető, azonban minden hivatalos megrendelést, kérést, megkeresést csak E-mailben fogadok, árajánlatot csak E-mailben küldök. Megrendelést, módosítást, tervezési utasítást vagy változtatást telefonon vagy Skype-on keresztül nem fogadok el. Ennek oka, hogy a munkafolyamat dokumentálva és visszakövethető legyen, ezzel is kizárva a félreértéseket. E-mailben történő kommunikáció esetén kérlek igyekezz minden szükséges információt és kérést a lehető legkevesebb levélen keresztül továbbítani, közölni.

3.3. Határidők

Megállapodunk a teljesítési és fizetési határidőkben. A napokban megállapított határidőbe a kezdőnap nem számít bele. Ha a határidő utolsó napja munkaszüneti napra esik, a határidő csak az azt követő legközelebbi munkanapon jár le. Szabadúszóként a megfelelő minőségű kreatív munkához megfelelő mennyiségű tervezési idő is szükséges. A munka teljesítési ideje minden esetben a munkához és a tervezéshez szükséges minden anyag, adat, információ megfelelő módon és minőségben történő átadásától számítandó. A többszöri módosítási kérelem, a kommunikációs nehézségek, ünnepnapok és előre nem látható körülmények módosíthatják az előzetesen egyeztetett tervezési időt.

3.4. Szerződéskötés

Az általad megadott adatok alapján a elkészítem az egyedi árajánlatot, amely 30 napig érvényes. A további információk, kérések, a tervezés során felmerülő plusz igények a megegyezés után is módosíthatják mind a tervezési időt, mind a munka költségét, melyről természetesen azonnal értesítelek.

A szolgáltatások díját minden esetben egyedileg tárgyaljuk és határozzuk meg. A honlapomon (http://www.brandmagus.hu) esetleg fellelhető bárminemű árlista minden esetben csupán tájékoztató jellegű, az nem minősül nyilvános üzleti ajánlatnak.

Az ajánlattól jelentősen eltérő kérések, plusz igények felmerülése esetén új árajánlatot készítek.

Fenntartom a jogot, hogy akár kiállított részszámla ellenében bármely esetben bizonyos százaléknyi előleget kérjek, vagy akár a munka teljes díját előre elkérjem.

A megbízás lemondása esetén az addig elvégzett részmunkát minden esetben ki kell fizetni!

Amennyiben a megrendeléstől eltérően grafikai többletmunka igény keletkezik, azt azonnal jelzem feléd és az aktuális grafikai tervezés óradíjamnak megfelelően felszámítom. Kérésednek megfelelően erről új árajánlatot is készíthetek.

3.5. Sürgősségi felár

Ha a szerződésben megállapított határidő lejárta előtt kéred a munka elvégzését, vagy pedig eleve általam rövidnek ítélt határidővel kéred a teljesítést, amennyiben a kérésed teljesítése lehetséges, jogosult vagyok a teljes munkadíj 50%-ától 100%-áig terjedő sürgősségi felárat felszámítani.

3.6. Fizetési feltételek

A munkadíj megfizetése a Szolgáltató által kiállított számla ellenében, eltérő kikötés hiányában banki átutalással történik. A fizetési határidő a számlán feltüntetett határidő, általában 8 nap. Ezt kéretik betartani, vagy előzetesen jelezni az eltérő igényű fizetési határidőt.

Késedelmes fizetés esetén magánszemély Megbízó esetén a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban új Ptk.) 6:48. §-a, míg az új Ptk. szerint vállalkozásnak minősülő Megbízó esetén az új Ptk. 6:155. §-a szerinti késedelmi kamatot számíthatok fel, továbbá, amennyiben a zetésről nem tudunk egymás között megegyezni, úgy harmadik személyt bízhatok meg követelésem behajtásával, amelyről írásban tájékoztatlak.

3.7. Tulajdonjog fenntartás

Az elkészült munka tulajdonjoga csak a munkadíj teljes kiegyenlítése után száll át a rád, mint Megbízóra a design és/vagy nyomdai vagy digitális végtermék feletti tulajdonjogomat az ellenérték teljes megfizetéséig fenntartom! A szerzői jogi védelem alá tartozó művek esetében a vagyoni jogosultságokkal kapcsolatos felhasználói jogok téged, mint Megbízót, csak a teljes ellenérték megfizetésétől kezdődően illetnek meg.

3.8. Felek jogai és kötelezettségei

A szerződés megkötésével te, mint Megbízó kinyilvánítod és biztosítod, hogy a megrendelés szerződésszerű teljesítésével harmadik személy szerzői-, védjegy- vagy egyéb joga nem sérül. Én ezt nem vizsgálom, jogsértés esetén nem felelek.

3.9. Szerzői jogok

Az általam által készített munkák, illetve a munkafolyamat bármely szakaszában bemutatott tervek szerzői jogi védelem alá tartoznak. A szerzői jogok jogosultja kizárólag én vagyok, kapcsolodó személyi és vagyoni jogokat én birtoklom. A szerzői jog át nem ruházható, így az általam készített munkák szerzői jogát a munka elvégzése után is megtartom. Továbbá az elvégzett munkát referencia gyanánt a honlapomon és egyéb online vagy online portfólióimban közzé tehetem.

A jelen honlapon található minden tartalom (szöveg, kép, grafika, letölthető állomány, grafikai tervezés, elrendezés stb.) szintén szerzői jogi védelmet élvez. Jelen honlapon található bármely tartalom csak az Interneten keresztül használható fel, a vonatkozó és alkalmazandó rendelkezések betartásával, és a forrás megjelölésével. Jelen honlapon található bármely tartalom harmadik személy vagy felhasználó részére semmilyen formában nem használható, nem sokszorosítható, nem terjeszthető, nem adható át, nem használható fel újra, nem módosítható, vagy egyéb módon nem tehető hozzáférhetővé a vonatkozó jogi korlátokon túl, kivéve a szerzői jogi szabályokban biztosított kivételek illetve az én előzetes írásos jóváhagyásom nélkül.

A munkadíj kiegyenlítését követően kizárólag a végtermékek képezik a Megbízó tulajdonát. Az általam készített forrásanyag – mint szellemi alkotás – minden esetben az én tulajdonom marad.

Neked, mint Megbízónak pusztán a munka teljesítése során létrehozott művekhez történő hozzáférési jogodon kívül még önmagában semmilyen felhasználási jogod nem keletkezik. A felhasználási jog nem kizárólagos, harmadik személyre át nem ruházható, át nem adható. A felhasználási jog semmilyen változtatást, módosítást, átalakítást vagy ehhez kapcsolódó felhasználási módot, mértéket nem foglal magában. Bármilyen, írásban előre le nem fektetett felhasználás, módosítás esetén, vagy ha te, mint Megbízó egyébként megszeged a felhasználás szabályait, a súlyos szerződésszegést követsz el. Ebben az esetben érvényesíthetem a felmerülő káromat, továbbá alkalmazhatom a szerzői jog megsértésének egyéb jogi következményeit is.

Amennyiben mint Megbízó igényled a számítógépes szerkeszthető állományok, vázlatok és tervek átadását is, köteles vagy előzetesen, írásban erről engem tájékoztatni, és ez minden esetben külön megállapodással és árajánlattal jár.

Az általam készített munkákra a külön engedélyed nélkül elhelyezhetem a nevem, logom, honlapcímem, az elkészült munkát felhasználhatom, referenciaként bemutathatom a honlapomon és egyéb online vagy o ine portfólióimban közzé tehetem.

4. Szerzői jogok

  • A megjelenített termékek kizárólag online/személyesen rendelhetők meg. A termékekre vonatkozóan megjelenített árak forintban értendők.
  • Amennyiben akciós ár kerül bevezetésre, Szolgáltató teljes körűen tájékoztatja FelhasználókatMegrendelőket az akcióról és annak pontos időtartamáról.

5. Rendelés menete

  • Felhasználó Megrendelő regisztráció nélkül is megkezdheti a vásárlást a megrendelőlap kitöltésével.
  • Felhasználó Megrendelő a megvásárolni kívánt termék, termékek típusát és darabszámát
  • Fizetési mód: Barion
  • Amennyiben a webshop-ban vagy a megrendelőlapon hiba vagy hiányosság lép fel a termékeknél vagy az áraknál, fenntartjuk a jogot a korrekcióra. Ilyen esetben a hiba felismerése, illetve módosítása után azonnal tájékoztatjuk a vevőt az új adatokról. A vevő ezt követően még egyszer megerősítheti a megrendelést, vagy lehetőség van arra, hogy bármely fél elálljon a szerződéstől.
  • A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítése és visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz. A számlát, az elállási jogról szóló tájékoztatót a csomag
  • Az adatok megadását követően Felhasználó Megrendelő a ”megrendelem” gombra kattintva tudja elküldeni megrendelését,illetve e-mailben jelezheti felénk egyéb, rendeléssel kapcsolatos kívánságát.
  • Felhasználó Megrendelő e-mail-ben a megrendelés elküldését követően visszaigazolást kap. Szolgáltató kizárja a visszaigazolási felelősségét, ha a visszaigazolás azért nem érkezik meg időben, mert Felhasználó Megrendelő rossz adatokat adott meg regisztrációjamegrendelése során, vagy a fiókjához tartozó tárhely telítettsége miatt nem tud üzenetet
  •  

6. Megrendelések feldolgozása, teljesítése

  • A megrendelések feldolgozása munkaidőben történik. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelés leadására, amennyiben az a munkaidő lejárta után történik, az azt követő munkanapon kerül feldolgozásra. Szolgáltató ügyfélszolgálata minden esetben elektronikus úton visszaigazolja, hogy mikor tudja teljesíteni a megrendelését.
  • FÁltalános teljesítési határidő, a fizetéstől számított 7 munkanapon belül. Ha Szolgáltató és FelhasználóMegrendelő a teljesítés időpontjában nem állapodtak meg, úgy a Szolgáltató a FelhasználóMegrendelő felszólításában meghatározott időpontban vagy időn belül, felszólítás hiányában legkésőbb a megrendelésnek Szolgáltatóhoz való megérkezésétől számított harminc napon belül köteles a szerződés szerinti teljesítésre.
  • Ha Szolgáltató a szerződésben vállalt kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a szerződésben meghatározott termék nem áll rendelkezésére, köteles erről FelhasználótMegrendelőt haladéktalanul tájékoztatni, valamint FelhasználóMegrendelő által fizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb harminc napon belül visszatéríteni.
  • Szolgáltató nem vállal felelősséget az esetleges technikai ismertetők, elírások, a beszállító, vagy rajta kívül álló okok miatt történő előzetes bejelentés nélküli változása miatt. Szolgáltató fenntartja a jogot a már visszaigazolt megrendelések visszautasítására részben, vagy teljes egészben. Részben történő teljesítés kizárólag FelhasználóvalMegrendelővel történő egyeztetést követően kerülhet sor.
  •  

7. Elállás joga

  • A vásárló 30 napon belül elállhat a termék megvásárlásától, amennyiben még nem vette át azt (személyes hozzáférési kódjával kiküldött e-mailt még nem nyitotta meg, és nem lépett be a zárt tanfolyam oldalára)

    • A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet) szerint:
    • A fogyasztó nem gyakorolhatja az elállási jogát:
    • lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta;a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti az elállási jogát.

8. Panaszkezelés rendje

  • Áruházunk célja, hogy valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, a megrendelő teljes megelégedettsége mellett teljesítsen. Amennyiben Felhasználónak mégis valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével kapcsolatban, úgy panaszát a fenti telefonon, e-mail címen, vagy levél útján is közölheti.
  • Szolgáltató a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát átadja a vásárlónak.
  • Az írásbeli panaszt a Szolgáltatást 25 napon belül írásban megválaszolja. A panaszt elutasító álláspontját megindokolja. A panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig megőrzi a Szolgáltató, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatja.
  • Tájékoztatjuk, hogy a panaszának elutasítása esetén panaszával hatósági vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti, az alábbi elérhetőségeken.
  • Szolgáltató a fogyasztói jogvita rendezése érdekében igénybe veszi a békéltető testületi eljárást.
  •  

8.1. Panasszal fordulhat a nemzeti fogyasztóvédelmi hatósághoz is

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Cím: 1088 Budapest, József krt. 6.
Levelezési cím: 1428 Budapest, PF: 20.
GPS koordináták: X 19,071 Y 47,496
Központi telefonszám: +36 1 459 4800
Faxszám: +36 1 210 4677 E-mail: nfh@nfh.hu
Vagy területi szerveihez: Pest Megyei Kormányhivatal
Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Főosztályvezető-helyettes: Dr. Koller Edit
Cím: 1135 Budapest, Lehel utca 43-47.
Postacím: 1365 Budapest, Pf.: 270.
Telefonszám: +36 1 329-7017, +36 1 236-3900, Telefax: +36 1 236-3956
E-mail: fogyved.pestmegye@pmkh.hu Ügyfélszolgálat (rezsipont):
hétfőtől csütörtökig 9.00 – 12.00, 12.30 – 16.00; pénteken 9.00 – 13.00
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság területi szerveinek listáját itt találja: http://www.nfh.hu/teruleti
Panasza esetén lehetősége van az alábbi békéltető testülethez fordulni: Pest Megyei Békéltető Testület
Címe: 1119 Budapest, Etele út 59-61. 2. em. 240.
Telefonszáma: (1)-269-0703; Fax száma: (1)-269-0703 Név: dr. Csanádi Károly
E-mail cím: pmbekelteto@pmkik.hu Honlap cím: www.panaszrendezes.hu
A magyarországi békéltető testületek listáját itt találja: http://www.fogyasztovedelem.kormany.hu/node/8579

 

    • A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a Szolgáltató kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.
    • Online adásvételi vagy online szolgáltatási szerződéssel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén az eljárásra kizárólag a fővárosi kereskedelmi és iparkamara mellett működő békéltető testület illetékes.
    • Szolgáltatót a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli. Ennek keretében köteles a válasziratát megküldeni a békéltető testület számára és a meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételét biztosítani. Amennyiben a vállalkozás székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, a vállalkozás együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed

9. Adatkezelés

A brandmagus.hu a vásárlással kapcsolatos adatokat nem tárolja, és nem adja tovább. A vásárló személyes adatait harmadik félnek nem adja ki. A számvitelről szóló hatályos jogszabályok értelmében a vásárló által megadott számlázási címet, és a számlák adatait a rendeletben meghatározott ideig, öt évig tároljuk.

markalatvany.hu

Szerezzük meg vevőid bizalmát!

Márka arculatot tervezünk!
Nézd meg megújult csomagjainkat!